A férjem hétfőn megsértődött. Bocsánatot kértem. Kedden újra megsértődött — megint bocsánatot kértem. Aztán rájöttem: tizennyolc éve kérek bocsánatot olyasmiért, amit nem is tettem…
Örökbe fogadtam a legjobb barátnőm fiát a halála után — tizenkét évvel később pedig a feleségem elárulta, hogy a fiú mindvégig titkolt előlem valamit… Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyerek képes ilyesmire…
„Dózeroljátok le ezt a viskót!” — kiabálta az üzletember, nem tudva, hogy a ház felé már egy különleges egység tisztje közeledik.
„Anya, mostantól mindenki fizet magáért!” — jelentette ki büszkén a férjem. De nem tudta, hogy én majd számlát nyújtok be neki a fasírtokért.
A férj elutasította a „nem tökéletes” gyermeket. De a szülészeten, az elbocsátáskor elsápadt, amikor meglátta, ki jött a feleségéért
„Takarodj, te szerencsétlen!” — visította az anyós. Egy hónappal később pedig megdermedt, amikor meglátta, ki nyit ajtót az elitlakásban.
Rex morgott és ásott, ásott és morgott. A hó szökőkútként repült. – Rex, kinek mondtam!.. Mi a…? Mihajlo közelebb lépett. És ekkor meglátta, hogy a hóból egy táska bukkan elő. Rex belekapott a fogaival, és húzni kezdte. – Állj! A kezei maguktól nyúltak a cipzárhoz. A szíve hevesebben vert – a hidegtől vagy az előérzettől… Kicipzározta, és…
Egyedül vagy, Marin. Se gyerek… se család… talán ideje lenne végre elköltöznöd innen… – mondta anyám. – Tolja meg Olja a gyerekekkel ideköltöznek… Gyerekek, Marin. Szűk nekik az egyszobás lakásuk, hiszen tudod. – És én hova menjek?
Tánya kislánynak adott életet. A kicsi nagyon gyenge volt, és nem sokkal később meghalt… Így rendelkezett a sors.
„Egy 65 éves idegen töltötte velem az éjszakát… reggel pedig az igazság teljesen «sokkolt»… A hűtő üres volt, rendes kávé egy szem sem… ráadásul a folyosón egy nagyon-nagyon régi szőnyeg. És akkor… nem bírtam tovább…