— Nyina, hol vannak a kulcsok a nyaralóhoz? Mondtam már, hogy mindig ide, erre a szögre akaszd! — Kirill ismét átkutatta az előszobai fiókot, észre sem véve, hogy a kulcs pontosan ott lóg, ahová kérte.
— Kirill, drágám, emeld fel a szemed! Így ni, ügyes! Ülj le! Ötös! — mondta Nyina Alekszejevna, az alsó tagozatos tanító, anélkül hogy felnézett volna a füzetekből. Öt év házasság alatt sikerült férjből „kisfiút” nevelnie.
— Remélem, ezen a hétvégén nem lesz szükséged a nyaralóra?
— Nem, teljesen be vagyok táblázva hétvégére. Miért?
— Semmi, csak ki akarok menni, rendet rakni a házban tél előtt.
A férfi kiment, Nyina pedig meglepetésében még a füzetekről is elfeledkezett.
Kirill magától, kérés, veszekedés és hiszti nélkül vállalta, hogy kimegy a nyaralóba? Ilyen még sosem történt. A helyzet annyira meglepő volt, hogy a nő a telefonért nyúlt, hogy felhívja az igazgatót, és elkérje magát a közelgő szombati közösségi munkáról.
Nyina és Kirill nem voltak régóta házasok, mégis a nőnek úgy tűnt, mintha egész életében mellette lett volna. Annyira „belenőtt” a kapcsolatba, hogy észre sem vette, mikor változott át a férje — támaszból és kenyérkeresőből — az ő „kisfiává”.
Már az esküvő előtt is meghatotta a férfi közelsége az anyjához. Csak a házasság után értette meg: a férje szó szerint egy lépést sem tud tenni az anyja útmutatása nélkül. Az anyós mindenbe beleszólt: karrierbe, pénzügyekbe, magánéletbe. Szerencsére Nyinának sikerült jó viszonyt kialakítania vele, és észre sem vette, hogyan adta át fokozatosan a „férj irányítását” a menyének — mintha érezte volna, hogy már nincs sok ideje hátra.
Alig ünnepelték meg a második házassági évfordulójukat, az anyós meghalt. A férj annyira összetört, hogy még dolgozni sem tudott. Akkor Nyina minden gondot és felelősséget magára vállalt, még a régóta vágyott anyaságot is elhalasztotta.
Kirill eközben egész nap a kanapén feküdt, semmit sem csinált, és percenként figyelmet és törődést követelt a feleségétől. Egy teljes éven át Nyina a munka és a férj gondozása között őrlődött. Kirill még csak meg sem próbált visszatérni a normális élethez.
Kirúgták a munkahelyéről — és akkor mi van? Az anyja nincs többé, ez a lényeg. A felesége egyedül viszi az egész terhet — és akkor mi van? Az anyja nincs, minden más apróság. Közben úgy viselkedett, mintha mindez tegnap történt volna: majdnem sírt, nem volt ereje még arra sem, hogy felkeljen a kanapéról és ételt készítsen magának, amíg a felesége dolgozott.
Nyina tűrt és hallgatott, időt adva a férjének, hogy gyászoljon és magához térjen. De egy nap a szokásosnál korábban ért haza, és meglátta, hogy a férje vidáman járkál a szobában, és telefonon beszélget egy barátjával.
A tévében valami vígjáték ment, a számítógépen pedig egy játék futott. Ezzel véget ért a hosszú „gyász”, de Nyina attól a naptól kezdve elhatározta, hogy jobban odafigyel a férjére.
— Elég volt, drágám, ideje visszatérni a normális élethez. Mi élünk, és a közös boldog életünk még csak most kezdődik. A te kezedben van, hogy még boldogabbá tedd, mert az én fizetésem nem elég mindenre! — ragaszkodott hozzá, hogy a férje munkát találjon, és segítsen otthon és a nyaralóban is.
A visszatérés a normális élethez lassan és nehezen ment. Kirill minden nap panaszkodott, hogy nehéz dolgozni járni, de közben elvárta a korábbi kényelmi szintet. Nyina eldöntötte, hogy kitart az álláspontja mellett.
Hamarosan a férj láthatóan vidámabb lett. Közölte, hogy talált munkát, és még pénzt is kezdett hazahozni. Igaz, részleteket nem árult el, de Nyina ennek is örült. Az elmúlt évek alatt nagyon elfáradt abban, hogy mindent egyedül visel.
A férfi minden reggel elment dolgozni, időnként telefonált, hogy késni fog. Néha hétvégén is dolgozott, ami Nyina szívét örömmel töltötte el.
„Milyen ügyes, tényleg sikerült hatnom rá?” — gondolta, miközben a férjét figyelte.
Mégis gyanús volt számára a férfi hirtelen vágya, hogy egyedül menjen a nyaralóba, hiszen Kirill még azt sem tudta, hol tartják a kerti szerszámokat. Valami nem stimmelt. Nyina taxit hívott, és elindult a faluba.
Már a telkéhez közeledve észrevette, hogy a kerítésnél egy ismeretlen autó áll, a kertből pedig nevetés és zene hallatszik. Halkan belépve a kertbe Nyina több idegen embert látott, akik az üres ágyásokon és virágágyásokon tapostak, saslikot sütöttek és jól szórakoztak. Kirillt nem látta közöttük, ezért úgy döntött, tisztázza a helyzetet.
— Mi folyik itt egyáltalán? Kik maguk?
— És maga ki? Miért zavarja a pihenést? Ki hívta ide? — vágott vissza kihívóan az egyik fiú.
— Én? Tulajdonképpen ez az én telkem!
— Az öné? Na persze! Mi Kirillel az egész hétvégére megegyeztünk, úgyhogy vele intézze, kié ez a telek. — A fiúk felnevettek, és visszatértek a mulatozáshoz.
— És ő hol van?
— Honnan tudnánk? Megkaptuk a kulcsokat, kifizettük a bérlést, ennyi. Egy nap múlva találkozunk.
Nyina felhívta a férjét. Közben magát szidta, amiért elhanyagolta a nyaralót, miközben a férje ezek szerint elég aktívan használta a saját céljaira. Hogy mióta tart ez a „biznisz”, el sem tudta képzelni.
— Kirill, hogy állsz? Mindent sikerült elintézni? Menjek segíteni? Holnapra el tudom kérni magam, ketten gyorsabban végeznénk.
Úgy tűnt, a férfi nem számított ilyen fordulatra.
— Nem kell. Már elfáradtam, mára befejeztem. Holnap reggel friss erővel folytatom. Ne aggódj, megoldom! Nyugodtan dolgozz.
Nyina legszívesebben ott helyben mindent a fejéhez vágott volna. De szemtől szembe akarta. Hát ez aztán a „munka”! Egyszerűen kiadta a nyaralót, tudva, hogy a felesége alig jár oda. A nő színlelt nyugalommal jegyezte meg:
— Az egyik szomszéd hívott a nyaralóból. Azt mondja, nagy a zaj nálunk, mintha tömeg gyűlt volna össze. Nem vagy ott egyedül?
— Egyedül. Biztos csak képzelődött, vagy más szomszédok zajonganak. Én semmit nem hallottam. Lefekszem aludni, majd holnap. — A férfi gyorsan letette a telefont.
Nyina úgy döntött, sétál egyet a faluban, amely arra az utcára vezetett, ahol az anyósa lakott. Észrevétlenül odalopakodott a házhoz, és meglátta, hogy világít a lakásban. Ég a villany — de az anyós már nincs az élők sorában…
— Úgy látszik, a férjem inkább az anyja lakásában húzza meg magát, amíg a „passzív jövedelme” jön — gondolta Nyina, miközben felment a lakásba.
Kirill nem számított arra, hogy a feleségét látja az ajtóban, ezért az első pillanatban szólni sem tudott. Csak kapkodta a levegőt, mint egy partra vetett hal. Nyina szó nélkül félretolta, és bement a szobába. Amit ott látott, valódi sokk volt számára.
Az anyósa ágyában egy ismeretlen nő feküdt, aki pimaszul megkérdezte Kirilltől, ki ez a nő, aki berontott hozzájuk.
— Drágám, ez az anyád? De hiszen ő már meghalt! Akkor hazudtál, és ez nem is a te örökséged? És a nyaraló sem a tiéd?! — kiabálta a nő, Nyinára nézve.
— Egyébként a felesége vagyok! — válaszolta Nyina, alig tudva visszatartani magát attól, hogy rá ne támadjon a férjére vagy annak szeretőjére.
A férfi úgy döntött, hogy a felesége még fontosabb, ezért próbált kimagyarázkodni.
— Nyinocska, drágám! Ez nem az, aminek gondolod! Csak kiadtam anyám lakását egy bérlőnek. Miért ne, egy kis plusz pénz mindig jól jön! A nyaralóban végeztem, gondoltam, benézek, megnézem, hogy él itt a lány. A mai fiatalok… ki tudja!
— Bérlőnek? Mit beszélsz? Egy hónapig udvaroltál nekem, mire ebbe a lakásba csaltál! — kiabált a nő, miközben felkapta a ruháját.
Úgy tűnt, még ő maga is meglepődött a saját hazugságán, de a lány nem akart ebben részt venni. Gyorsan megértette, ki lépett be a lakásba, és elkezdett sietve pakolni.
— Na, nekem minden világos. Kirill, én megyek haza, te meg maradj itt. A cuccaimért holnap jövök. A válókeresetet én adom be, ne aggódj! És igen, ha emlékszel, a nyaraló az enyém, úgyhogy a vendégeid után tegyél ott rendet.
Nyina hazament, és hosszú idő óta először olyan megkönnyebbülést érzett, hogy szinte repülni tudott volna. Évekig cipelte ezt a terhet, és ma egyszerűen lehullott a válláról. És miért tűrte ezt ennyi ideig?
Úgy tűnik, a sajnálat teljesen elhomályosította az eszét.
Egy hónappal később elváltak. Csendben, botrányok nélkül. Kirill még néhányszor próbálta megszégyeníteni a feleségét, a saját „nehéz állapotára” hivatkozva, de Nyina már tudta: nincs visszaút.
