– Na, mivel lepsz meg ma, asszony? Úgy éhes vagyok! Egy egész bikát is megennék! – zajosan lépett be a lakásba Mihály, aki épp hazatért a munkából. Meg volt győződve róla, hogy a felesége, aki mindig hamarabb ért haza, már otthon van, és a konyhában főz, várva őt, mint mindig. Így volt ez minden nap, és ma sem kellett volna másképp lennie.
De amikor Mihály belépett a konyhába, és meglátta Nádja arcát, azonnal megértette, hogy ma vacsorát nem fog kapni. Sőt, a botrány is elkerülhetetlen.
– Hol a vacsora, Nádja? Mi történt? Miért üres az asztal? – kérdezte még mindig hitetlenkedve.
Nádja a konyhaasztalnál ült, komorabb volt, mint egy viharos felhő. Ugyanabban a ruhában volt, amelyben reggel munkába ment – okkersárga kosztümben és világos blúzban. Valami furcsa okból nem öltözött át a kényelmes otthoni ruhájába, mint mindig.
A szinte üres asztalon csak egy üveg száraz vörösbor állt, amit még hónapokkal ezelőtt vett a szupermarketben, amikor együtt készültek az újévre.
…– Pezsgőm van, erősebb ital is, de vörösbor nincs. Mi van, ha egyszer egy nehéz nap után meg akarok inni egy pohárral? – gondolkodott akkor Nádja.
– Vegyél akár ötöt is! Én nem bánom. Tudod, nekem mindegy. Én inkább a sört szeretem – válaszolta a férje.
Most az üveg már ki volt bontva, és a vörösbor egy pohárban állt, amit Nádja láthatóan nem először töltött újra.
De ami még jobban meglepte Mihályt – a konyhában dohányszag terjengett. Pedig Nádja öt évvel ezelőtt végleg leszokott a dohányzásról.
Mihály óvatosan nézett a feleségére, félve attól, ami a kérdései után következik.
Nádja lassan felé fordította a fejét, lenéző pillantást vetett rá, és kimondta:
– A vacsora ott van, ahol a pénzed is, drágám!
– Nádja, történt valami? – próbált másképp közelíteni Mihály, már nem is a vacsora érdekelte.
– Történt? – kérdezett vissza a nő. – Nálam nem. Nálad viszont igen. Holnaptól nem laksz itt! És kezdhetsz hozzászokni az új státuszodhoz – elvált férfi leszel.
– Nádja! Értem, hogy fel vagy zaklatva, de kérlek, légy komoly. Ittál is, és teljes képtelenségeket beszélsz. Mi történt?
Mihály le akart ülni mellé, de azonnal rákiáltott:
– Megállj! Ne ülj ide mellém! Ez nem étkezde és nem kifőzde. És senki sem fog többé etetni!
– Nádja! Mi folyik itt?! – kiáltotta már Mihály is, elveszítve a türelmét.
– Semmi más, csak az, hogy ideje összepakolnod!
Nádja újratöltötte a poharát, szomorúan nézett az üres üvegre, és úgy folytatta az ivást, mintha a férje ott sem lenne.
– Mi ez az egész? Férj vagyok, jogom van tudni, mi történik a saját házamban!
– Már nem tartozik rád! – vágta rá.
– Ha nem magyarázod meg azonnal, felhívom Olenkát, és idehívom!
– Ó, most jut eszedbe a lányod? Micsoda apa! Gondoskodó és szerető. És nagyapa is vagy, ugye?
– Igen, emlékszem rájuk. És rád is, drágám. Folyton rátok gondolok.
– Ne hazudj! Nem ránk gondolsz! A testvéredre gondolsz! Meg annak a nőjére! Ők a családod, nem mi!
– Menj, pakolj, és költözz Péterhez meg Lizához! Hadd etessenek és szórakoztassanak ők!
– Ja, szóval erről van szó? A kocsiról? – kérdezte nyugodtan Mihály. – Én ehhez semmi köze nem vagyok!
– Hogyne lenne! Liza felhívott, dicsekedett az autóval, és azt mondta, köszönjem meg neked!
– Szerintem minden világos! – csapott az asztalra Nádja.
– Félreértetted – mosolygott már Mihály.
…Nádja boldognak hitte a házasságát. Több mint húsz év alatt a férje soha nem bántotta meg komolyan. Mindent együtt csináltak, mindenben megbeszélték a dolgokat. Azt hitték, ez így marad örökre.
Fiatal korukban egy fontos elvet fogadtak meg: nem adnak kölcsön senkinek, és ők sem kérnek. Ha nehéz volt, inkább hitelt vettek fel, de a rokonoktól nem kértek pénzt.
Tudták, hogy a pénz könnyen tönkreteszi a kapcsolatokat.
Amikor egy héttel ezelőtt Péter és Liza eljöttek hozzájuk, és kölcsönt kértek, Nádja teljesen zavarba jött.
– Misja, segíts. Meghoztuk az autót, de nincs elég pénzünk.
– Már a bankban is jártunk, még egy hitelt akartunk felvenni, de nem adnak többet. A rokonokat is megkérdeztük, de mindenki visszautasított – kezdte a testvér.
– Nádja, tudjuk, hogy van pénzetek. Te magad mondtad, hogy idén a tengerhez készültök utazni Mihállyal. Vagyis félretettetek valamennyit, igaz? – csatlakozott a férjéhez Erzsébet.
– Liza, jól ismered az elvünket. Az nem változott. Miért beszélsz nekem a nyaralásra félretett pénzről? Az arra lesz elköltve, amire szántuk.
– Pont ezt tervezem a napokban – nyári utat keresni, és azonnal lefoglalni, hogy olcsóbb legyen – válaszolta nyugodtan Nádja a sógornőjének.
– Jaj, várjatok még egy kicsit, semmi baj. Visszaadjuk a pénzt. Péternek prémiumot ígértek a következő negyedévben. Ugye, Péter?
– Később is megvehetitek. Most ezzel nincs gond. Talán még last minute utat is kifogtok, még olcsóbb lesz – folytatta hízelgően a rámenős rokon.
– Nem akarok vitatkozni, és főleg nem veszekedni, de a válaszunk: nem – mondta nyugodtan Nádja.
– Te meg miért hallgatsz, testvér? Nem segítesz? – nézett Mihályra meglepetten Péter. – Vagy nálatok mindent Nádja dönt el?
– A feleségem már válaszolt. Nincs mit hozzátennem. A pénzt arra költjük, amire terveztük. Ha nektek adjuk, nagy eséllyel nem kapjuk vissza a nyaralásig.
– Nahát! Szép kis rokonság! Nem segítetek? – fakadt ki hangosan Liza. – Nem ezt vártam tőletek, Nádja és Miska!
– Liza, ne csinálj jelenetet. Régóta ismertek minket. Semmi sem változott. Mi nem kérünk kölcsön, és nem is adunk. Feleslegesen jöttetek ezzel. Megsértődni pedig értelmetlen.
– Azt hittük, a közeli rokonok kedvéért egyszer kivételt tesztek. De úgy látszik, számotokra a „család” üres szó.
Péter megsértődött, alig tudta visszafogni magát.
– Nem félsz, öcsém, hogy egyszer még neked is hozzám kell fordulnod segítségért?
– Remélem, minden problémámat magam oldom meg – mondta határozottan Mihály.
– Menjünk innen! Ha így bánnak velünk, nincs itt keresnivalónk – mondta sértetten Liza…
Az eset után Nádja és Mihály csak egyszer beszéltek erről, és úgy döntöttek, helyesen cselekedtek.
Ismerve Pétert, biztosak lehettek benne, hogy a pénzüket nagyon sokáig nem látnák viszont. A férj testvére nem volt megbízható, és a szavát sem tartotta.
De valami mégis félrement, mert Mihály mintha megváltoztatta volna a döntését. Ugyanis Liza aznap felhívta Nádját a munkahelyén, és dicsekedett a drága vásárlással.
Küldött néhány képet az új autóról, majd megkérte, hogy adja át Mihálynak a köszönetét a segítségért.
Nádja dühében szinte magán kívül volt.
– Hogy tehette ezt? Miért hallgatott a testvérére, és miért hagyta figyelmen kívül az én véleményemet? És az elveinket?
– Mi ez az egész? És egyáltalán érdemes-e ilyen megbízhatatlan emberrel házasságban maradni? – gondolkodott dühösen, várva a munkanap végét.
Első gondolata az volt, hogy azonnal felhívja Mihályt, és mindent a fejéhez vág. De rájött, hogy ezt nem telefonon kell megbeszélni, ezért estére halasztotta.
Bosszankodva arra gondolt, hogy így már nem jutnak el a tengerhez. Pedig Olenkának is megígérték, hogy magukkal viszik a hároméves Marijkát.
A veje sokat dolgozott, és nem tudott elmenni velük pihenni. Most pedig úgy tűnt, minden tervük kárba veszett.
– Na, mit találtál ki már megint? – kérdezte Mihály nyugodtan, a dühös feleségére nézve.
– Itt nincs min gondolkodni! Odaadtad a pénzünket Péternek, akkor legyen benned annyi, hogy bevallod! És a lányodnak is mondd meg, miért nem látják idén a tengert!
– Ugyan miért ne látnák? Látni fogják. Te is, drágám. Mindannyian együtt megyünk nyáron a tengerhez. Semmi sem változott.
– Akkor miért köszönte meg Liza? És miből vették az autót? – nem hitt még Nádja.
– Abból a pénzből, amit egy ismerősömtől vettek fel kamatra. Csak összehoztam őket, és mondtam Péternek, hogy fordulhat hozzá.
– Zahár már évek óta ezzel foglalkozik – nagyobb összegeket ad kölcsön kamatra. Akiknek a bank nem ad hitelt, azoknak ez megoldás. A kamat ugyanaz, csak nem bank, hanem magánember.
– Ez igaz? – kérdezte kételkedve Nádja.
– Teljesen igaz. És minden pénzünk megvan, egy fillér sem hiányzik. Hamarosan meg is veheted az utakat.
Mihály meg is mutatta a számláján lévő összeget.
Nádja megkönnyebbült. Bement a hálószobába átöltözni a kedvenc köntösébe, majd gyorsan elkészítette a régóta várt vacsorát.
– Bocsáss meg, hogy rosszat gondoltam rólad. Még sosem volt ilyen. Már majdnem válni akartam – mondta később mosolyogva.
– Semmi baj, előfordul. Milyen finomak ezek a pelmenyik! – dicsérte Mihály a vacsorát.
– Egyszerű, házi – válaszolta Nádja, és megfogadta, hogy többé nem engedi, hogy a bizalmatlanság eluralkodjon rajta.
És ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket kommentben, és ne felejtsetek el lájkolni!
