A volt férjem mellett egy lány állt. Fiatal, úgy huszonöt éves lehetett, éretlen citromszínű kabátban, az ajkai annyira fel voltak töltve, hogy úgy tűnt, mintha állandóan megsértődött volna valamin.
– Ez meg ki? – kérdeztem meglepetten.
– Ő Kszusja – mondta ingerülten Valentin. – Bár ehhez neked semmi közöd!
Valentinnel közel húsz évig éltünk együtt, és valamivel több mint egy éve váltunk el. A válás könnyen ment, a férjem – saját szavai szerint – belefáradt a házasságunkba. Én pedig… egyszerűen beleuntam abba, hogy eltűrjem az állandó félrelépéseit.
Amikor elváltunk, nagylelkűen nekem hagyta ezt a lakást. Bár, ha őszinték akarunk lenni, valójában így is az enyém volt. Amikor problémái kezdődtek az üzletével, mindezt – a lakást és még más vagyontárgyakat is – az én nevemre íratott. Nem sokkal később az üzlete végleg tönkrement.
De ez különösebben nem zavarta, mert az életében megjelent Alla, akivel heves és komoly viszonyba bonyolódott. A lakás és minden más így nálam maradt.
– Vidd ezt a viskót az én részemmel együtt – vigyorgott. – Nekünk Allával van egy másik lakásunk, ezerszer jobb ennél.
– Örülök neked – válaszoltam. – Csak, Valya, nem felejtetted el, hogy a lakáson kívül van még egy nyaralónk és egy autónk is, amelyek még mindig az én nevemen vannak? Nem akarod… hát, rendezni ezt?
– Ugyan, mit kell ezen rendezni? – fintorgott a volt férjem. – Nekünk Allával mindenünk megvan, szóval használd csak ezt a roncsot… meg a nyaralót is nyugodtan. Minden a tiéd!
– Hát, ahogy gondolod – mondtam. – Csak aztán ne legyenek követelések.
Valentin erre nem válaszolt.
És most itt áll, és követeli, hogy azonnal menjek el a saját lakásomból… Az első gondolatom az volt, hogy rögtön rendőrt hívok, de aztán úgy döntöttem, egy kicsit másképp járok el.
– Valya – mondtam nyugodtan –, figyelj, beszéljünk egy kicsit, jó? Legalább négyszemközt?
– Ugyan miről beszélgessünk? – vont vállat a volt férjem. – Elváltunk, Natasa.
A törvény szerint már semmi közünk egymáshoz. Ez a lakás meg… hát, te csak… laktál itt egy ideig. Szóval itt az ideje kiköltözni.
Rápillantott a lányra, az pedig kuncogott. Olyan nevetése volt, mint egy rajzfilmes mókusnak – vékony, visító, idegesítő. De Valentinnek láthatóan tetszett.
És ekkor hirtelen megértettem. Akkoriban viszonya volt Allával, egy csinos, középkategóriás üzletasszonnyal. Nem tudom, mi történt köztük, talán felbukkant ez a Kszusja, akit most ide hozott, de úgy tűnt, most kétségbeesetten szüksége van valamire.
Nem, külsőre még mindig jól nézett ki, de az a nyers, magabiztos férfiasság egyértelműen csak megjátszott volt.
„Csak felvág a lány előtt” – gondoltam.
És hirtelen megsajnáltam.
– Valya – mondtam –, beszéljünk mégis. Végül is húsz évet éltünk együtt. Felneveltük a lányunkat. Tényleg azt akarod, hogy mi… így…
– Pontosan így – fordult a lányhoz, és birtoklóan a derekára tette a kezét. – Kszusja, válassz szobát. Csak kettő van, de az egyik erkélyes.
– Az erkélyeset akarom – cincogta Kszusja.
– Az ott van – intett Valentin.
És ekkor rájöttem, hogy ezt az abszurd jelenetet azonnal meg kell állítani.
– Várj, Kszusja – mondtam kedvesen –, Valentinnal még beszélünk egy kicsit kettesben, jó? Aztán majd döntünk.
A lány Valentinra nézett.
– Va-a-al… – nyújtotta a szót. – Azt mondtad, minden el van döntve!
– El is van döntve – próbálta tovább játszani a „kemény férfit” a volt férjem. – Most Natasa összepakol és elmegy, mi pedig…
– Először beszélünk – mondtam határozottan. – Ha akarod, beszélhetünk Kszusja előtt is. De előre szólok, nem lesz kellemes.
Úgy tűnt, Valentin kezd megérteni valamit. Rákacsintott Kszusjára, és azt mondta:
– Mindjárt elintézem.
Aztán felém fordult:
– Na, gyere.
Bementünk az „erkélyes szobába”, vagyis a nappaliba.
– Most pedig figyelj rám nagyon alaposan – mondtam, miközben becsuktam magunk mögött az ajtót.
– Most pedig figyelj rám nagyon alaposan – mondtam, miközben becsuktam magunk mögött az ajtót. – Ez a lakás az enyém! Az én nevemen van!
Valentin bizonytalan mozdulatot tett.
– Emlékszel – folytattam –, amikor problémáid voltak az üzlettel, és féltél, hogy mindent elvesznek tőled? Te magad javasoltad, hogy írassuk át az én nevemre.
– Ö…
– Te hoztad a papírokat, elvittél a közjegyzőhöz… – folytattam nyomatékosan. – Aláírtad, ahol kellett… Emlékszel?
Valentin hallgatott.
– Ez az én lakásom, Valya – mondtam –, a papírokat is meg tudom mutatni.
A volt férjem nehéz sóhajt eresztett meg, a vállai leereszkedtek.
– Alla… kirúgott – mormolta –, Kszusja miatt.
„Na, lám, milyen pontosan kitaláltam…” – gondoltam.
– Sajnálom – mondtam szárazon –, de segíteni nem tudok. És tudod, mi érdekel, Valya…
A szemébe néztem.
– Egyáltalán mire számítottál? Itt még részed sincs!
– Hogyhogy nincs részem? – csodálkozott Valentin. – Teljesen biztos vagyok benne, hogy megtartottam a jogomat.
Elővettem a lakás papírjait, és megmutattam neki.
– Tessék, nézd meg – mondtam. – Itt nincs semmilyen részed, a lakás az enyém. Annyira siettél új életet kezdeni Allával, annyira el akartad kerülni a hitelezőkkel a problémákat, hogy egyszerűen megfeledkeztél egy ilyen apróságról.
– Azt mondtad, vigyem ezt a viskót a te részeddel együtt. Nem emlékszel? Elfelejtetted? Semmi gond, előfordul.
– Egyébként az autó és a nyaraló is az enyém. Minden az enyém, Valya! Te pedig a gyári munkásszállón vagy bejelentve, egy tizennégy négyzetméteres szobába. Erre legalább emlékszel?
Hallgatott. Az arca hirtelen egészen szerencsétlen lett, és újra megsajnáltam.
– Natasa… – szólalt meg Valentin.
Most már egyáltalán nem tűnt olyan magabiztosnak, mint néhány perccel korábban.
– Nekem… szükségem van erre a lakásra. Tényleg nincs hová mennem, mindent elvesztettem! Kszusja nem tudja… Azt hiszi, menő fickó vagyok… Nem lehetne valahogy… megegyezni?
– Nem tudok segíteni – mondtam szárazon. – Te magad írattad ezt a lakást az én nevemre. A nyaralót és az autót is. Te magad tettél tönkre mindent – velem is, és Allával is. Úgyhogy, Valya, menj… és vidd magaddal a Kszusjádat is!
Egy ideig még hallgatott, aztán az ajtó felé indult. Én kimentem utána.
– Menjünk – morogta, Kszusjára sem nézve.
– De hát, Valya… – hebegte a lány. – Megígérted!
– Mondtam, hogy menjünk! – mordult rá.
Kszusja meglepetten nézett rá, de engedelmesen utána kullogott. Hogy együtt maradtak-e vagy sem, nem tudom – Valentin többé nem jelent meg az életemben. És hála az égnek…
Köszönöm Önöknek, kedves olvasók, az értékes hozzászólásokat és a lájkokat! Olvassanak minket örömmel!
Barátaim, ha szeretnének még több történetet olvasni tőlünk, hagyjanak kommentet, és ne felejtsék el a lájkokat sem. Ez inspirál bennünket a folytatásra!
Barátaim, ha szeretnének még több történetet olvasni tőlünk, hagyjanak kommentet, és ne felejtsék el a lájkokat sem. Ez inspirál bennünket a folytatásra!
A teljes vagy részleges másolás szigorúan tilos!
