— Mit műveltél? — Kirill megragadta Aszja csuklóját. — Egyáltalán mire gondoltál? Mire való a fejed?
Aszja eszébe sem jutott megijedni. Dacosan nézett a férjére.
— Azt tettem, amit helyesnek tartottam! Ha te nem tudod, másokat se akadályozz!
— Te…! — kiáltotta, és hirtelen elengedte a kezét.
A zsebében rezegni kezdett a telefon. A férfi elővette, a kijelzőre pillantott és elmosolyodott.
— Elégedett vagy? Tessék, magyarázkodj te!
— A te anyád, mondd meg neki, amit akarsz, — Aszja elfordult, úgy tett, mintha semmi köze nem lenne hozzá.
Kirill megnyomta a zöld gombot.
— Halló, anya.
Belül minden kavargott benne. Legszívesebben szégyenében elsüllyedt volna a föld alá, de az anyját nem hagyhatta figyelmen kívül.
Tudta, hogy a felesége a hibás, és neki így is, úgy is felelnie kell.
— Kirjusa, bocsáss meg, hogy zavarlak. Hogy érkeztetek meg? — a férfi nagyon jól ismerte az anyját, a hangja valahogy sietős, zavaros volt.
— Minden rendben, anya. Épp csak beléptünk a lakásba. Történt valami? — Kirill magában elszidta magát, hogy nem mondta meg azonnal az anyjának, hanem időt adott magának.
Nem, inkább a feleségének, hogy kimagyarázza magát…
… Kirill és Aszja a technikumban ismerkedtek meg. A fiú a negyedik évét fejezte be, a fiatal lány pedig csak akkor iratkozott be.
Aszja nem akart tanulni, úgy gondolta, a szépségét nem erre kapta.
„Csak jól kell férjhez menni — mondogatta a barátnőinek. — Akinek kell a tanulás, az tanuljon.”
Kirill azonnal megtetszett Aszjának. Egy egész évébe telt, mire a fiú felfigyelt rá. A ballagásra már egy pár voltak.
— Lakást kell bérelnünk, — szövögette a terveit a fiú. — Én dolgozni megyek, te meg folytatod a tanulást.
— Miféle tanulást? Nem akarok…
— Hogyhogy? — Kirill azt hitte, viccel. — Aszja, ez a jövőd, nem zárhatlak be négy fal közé, és a szüleid sem értenék meg. A végzettség egyszerűen szükséges.
Aszjának bele kellett egyeznie, fogcsikorgatva elvégezte a technikumot. De dolgozni nem ment.
— Hová mennék ilyen végzettséggel? És különben is, minek mentem férjhez? Te vagy a férfi, te tarts el.
Ebben a férj nem vitatkozott. Vállalta a lányt, hát el is tartja.
Sokat kellett dolgoznia, hogy Aszjának mindene meglegyen.
— Mikor veszünk már lakást? — háborgott a nő. — Meddig lehet ebben a lyukban élni?
— Aszka, honnan lenne rá ennyi pénz? Te is tudod, még nem keresek eleget.
— Hát akkor kezdj el végre, meddig várjak még? — duzzogott a feleség. — Miért nősültél meg, hogy húsz négyzetméteren szorongjak?
Persze a négyzetméterekkel erősen túlzott. A férfi egy tágas garzont bérelt a városközpontban, de Kirill így is értette, hogy saját ingatlanra nagy szükség van.
Egy év múlva a férfi jelzáloghitelt vett fel, és átköltöztette a feleségét az új lakásba.
— És a bútorok? Újakat akarok!
— Várni kell, — szakadt ki a férjből. — A törlesztőrészlet elviszi a fizetésem felét.
— A felét? — hördült fel a feleség. — Miért nem beszélted meg velem? Nem értek egyet, mondd vissza az üzletet.
— Semmit nem mondok vissza. Ha nem tetszik, elmehetsz.
Aszja megsértődött. Nem volt hová mennie. Ki tartaná el, ha nem Kirill?
Ráadásul a férje szülei rendesen viszonyultak hozzá, nem piszkálták, unokát sem követeltek.
Aszja sokáig próbált kibékülni a férjével.
— Na, Kirill, ne duzzogj már, nem akartam elválni tőled. Érts meg engem is, lány vagyok, nekem minden kell.
— Tudod, hogy a lányok dolgozni is szoktak, ha mindent akarnak? Végül is nem milliomoshoz mentél férjhez, hogy a nyakamba ülj!
— De hát te mondtad…
— Mondtam, de nem gondoltam, hogy így fogsz viselkedni! Kibújok a bőrömből, hogy mindenben a kedvedre tegyek.
Aszenyka így, Aszenyka úgy… Rég nem vettél virágot Aszenykának, Aszenykának nincs pénze húszezres parfümre, hát nem használhat akármilyet.
Pfú, a fenébe. A munkahelyemen minden férfi rajtam röhög!
— Értem, értem… Bocsáss meg, elmegyek dolgozni, holnap már keresek is.
Kirill kissé megnyugodott. Még magát is szidta, hogy ilyen csúnyán beszélt a feleségével. Nem érdemelte meg ezt a bánásmódot.
De Aszja tényleg változni kezdett. Elhelyezkedett. Filléreket fizettek, de ez bőven elég volt a személyes kiadásaira.
— Beiratkoztam fitneszre. Nyolc előtt ne várj, — jelentette ki egyszer a feleség.
— Asz, milyen fitnesz? Elfelejtetted? Anyának születésnapja van, vár minket.
— Majd vár. Nem fogom lemondani a már kifizetett programot. Felveszel, és megyünk.
Kirill nem vitatkozott, csak szólt az anyjának, hogy késni fognak.
— Na végre! — fogadta őket örömmel az asszony. — Ilyen eseményünk van, ti meg kihagyjátok!
— Miféle esemény? — nem bírta ki Aszja. — Már vagy hatvan születésnapotok volt, szóval ez nem esemény, csak egy újabb üldögélés.
Kirill elégedetlenül nézett a feleségére, de rokonok előtt nem kezdett veszekedni.
Az anyós nem válaszolt, elengedte a füle mellett. Csak az asztalnál tudták meg, hogy Kirill húga férjhez megy.
Aszja elégedetlenül összeszorította a száját, nem volt hajlandó sokáig vendégségben maradni, sietett haza, és otthon aztán megmondta a férjének:
— „Ajándék csak pénzben” — ismételgette a férje húga, Nasztya szavait. — „Közös erővel lakást veszünk Nasztyusának”.
Aszja fel-alá járkált a lakásban, és sehogy sem tudott megnyugodni az igazságtalanságtól.
— Neked miért nem ajándékozott senki lakást? Miért kell nekem dolgoznom, miközben ő csak úgy megkapja?
— Aszja, hagyd már abba, mire jó ez a beszéd? Nekünk van lakásunk, Nasztya fiatalabb nálam, ráadásul lány.
— Vagyis én nem vagyok lány, és nekem kell megszakadnom a lakásért?
— Te nem szakadsz meg. Ha elfelejtetted volna, a jelzálogot én fizetem.
— És akkor mi van? Nekem is dolgoznom kell. Egyáltalán honnan van ennyi pénze az anyádnak?
— Anya egész életében gyűjtött, ezt biztosan tudom. Havonta félretett egy keveset.
A tartásdíjat is, amit apám fizetett, nem költötte el, hanem félretette. Így gyűlhetett össze.
— Vagyis amikor megnősültél, neki már volt pénze? — Aszja még jobban meglepődött.
— Elég volt, volt pénze. De én magam is képes vagyok keresni. Inkább jusson Nasztyának. Ráadásul a húgom hamarosan anya lesz, nekik nagyobb szükségük van rá.
— Egyszerűen csodás… A húgát sajnálja, nem a saját feleségét! Lehet, hogy én csak a lakás miatt nem leszek anya, erre nem gondoltál?
— Gondoltam, Aszja, sokat gondoltam rá. És pontosan tudom, hogy a következő öt-hét évben — addigra pont kifizetem a jelzálogot — te nem fogsz szülni.
És különben is, te magad mondtad ezt nekem. Ifjúságod és alakod van, az élet elszállna melletted.
Aszja még jobban elszomorodott. A férje nem az ő oldalán állt. A fejében újra és újra lejátszotta Kirill szavait: félretette… Hová tette félre? A párna alá? A kártyára?
Az első adandó alkalommal megkérdezte a férjét.
— Kirill, a te anyád készpénzben gyűjtötte a pénzt, vagy hogy?
— Dehogy — mosolygott. — Ki tart ma már készpénzt? Az már a múlt. Most már csak kártyák és számlák vannak.
Aszja teljesen elkeseredett. De elhatározta, hogy helyreállítja az igazságot. Elkezdett gyakran átjárni az anyósához, és panaszkodni az életére.
— Tamara Sztyepanovna, ha tudná, milyen nehéz nekünk. Kirill szinte alig van otthon — nyafogta Aszja. — Ő persze semmit sem akar mondani magának.
Én viszont úgy gondolom, hogy az anyától semmit sem szabad titkolni.
— Igazad van, Aszja, nem szabad. Köszönöm, hogy megosztottad velem. Átjárhatnék hozzátok segíteni, például főzni. Neked is könnyebb lenne, és Kirill is rendesen enne.
— Tamara Sztyepanovna, miről beszél? Már meghívni is szégyelljük magát! A hűtő mindig üres! Katasztrofálisan kevés a pénzünk.
Fizetjük a jelzálogot, minél előbb le akarjuk tudni, Kirjusa fiút akar… Meg hát az életkor… Maga is érti, ideje már szülni…
Tamara Sztyepanovna hallgatta és megjegyezte.
Mivel azonban a jelzálogban nem tudott segíteni — a lakást már megígérte a lányának —, végül két nagy csomag élelmiszerrel állított be hozzájuk.
— Anya… — Kirill ajtót nyitott, és nagyon meglepődött a két hatalmas szatyor láttán. — Minek cipelsz ilyen nehéz dolgokat?
— Jaj, hogyne cipelném, aggódom értetek, rendesen aludni sem tudtam. Ahogy Aszja mesélte, rögtön nyugtalan lett a szívem.
De te ne aggódj — mondta, és átnyújtotta a csomagokat. — Mindent kiszámoltam, ez két hétre elég. A főzéssel sem foglak benneteket terhelni, majd én jövök és megcsinálom.
— Anya, de minek nekünk ez?
Tamara Sztyepanovna nem is válaszolt. Úgy döntött, a fia csak szégyelli magát.
Kirill átutalta az anyjának a pénzt az élelmiszerekért, és megkérte, hogy többé ne tegyen ilyet. Ő férfi, minden problémát maga old meg.
— Anya, Aszja kicsit eltúlozta, érted? Nálunk minden rendben. Úgy nézek ki, mint aki nem eszik?
Bizonyításképp ki kellett nyitnia a hűtőt. Kirill taxit hívott az anyjának, és hazaküldte. Alig hajtott el a taxi, Aszja már meg is érkezett.
— Miért vagy ilyen morcos? Valami a munkahelyen?
— Anya itt volt — mondta elégedetlenül, és összefonta a karját a mellkasán. — Mit műveltél?
— Miről beszélsz?
— Hogy miről? A kajáról. Hiszen te nálunk éhezel, a férjed meg nem keres semmit.
— Ááá, erről — nevetett fel Aszja. — Azt reméltem, neked is csurran-cseppen majd egy kis pénz. Érted próbálkozom, még meg is köszönhetnéd.
— Mit köszönjek? Megszégyenítettél az anyám előtt! A családunkat hoztad szégyenbe!
Kirill és Aszja néhány napig nem beszéltek egymással. Mindkettő megsértődött, mindkettő magát tartotta igaznak.
Másnap Kirill anyja telefonált.
— Anya, miért vetted ki a pénzt?
— Kirjusa, felhívtak a biztonsági szolgálattól, és azt mondták, tegyem át egy másik kártyára. Gyorsan elszaladtam és kivettem. Jó, hogy legalább hagyták felvenni.
Képzeld, úgy álltam a bankfiókban, mint egy ügynök, mint a hal, hallgattam, miért veszem fel ilyen gyorsan!
A biztonsági szolgálatnál azt mondták, hogy a pénztáraknál csaló dolgozik, és próbálják kiszámítani!
Most meg megyek az automatához, van utasításom, megmondják, melyik számlára tegyem.
— Hol vagy most? Maradj ott, megyek! — hadarta a férfi. — Az automatához ne menj, érted? És senkinek ne telefonálj!
Aszja végighallgatta az egész beszélgetést, és azonnal odalépett a férjéhez.
— Történt valami? Megyek veled!
Kirill nem vitatkozott.
Tamara Sztyepanovna a bankfiók előtt állt. Az automatáig már csak pár méter volt, de betartotta a fiának tett ígéretét, hogy nem megy oda.
— Ülj be a kocsiba, anya.
Az asszony engedelmesen beszállt.
— Most figyelj rám — próbált nyugodtan beszélni Kirill. — A pénzt kivetted, visszatenni nem mész. Ma rögtön felhívsz egy ingatlanost vagy valakit, és megbeszéled a lakásvásárlást.
— Várj, de azt mondták nekem…
— Anya! Felejts el mindent, amit mondtak neked, érted? Nem adtad oda a pénzt, és ez a lényeg. Érted?
Az anyja bólintott, Aszjának pedig remek ötlete támadt. Hazavitték az anyát.
— Nem jöttök be? Iszunk egy teát? — Tamara Sztyepanovna még mindig nem tudott magához térni.
— Persze — mosolygott szélesen Aszja. — Hogyne mennénk be, hát hogy hagyhatnánk magára ilyen állapotban?
Kirill meglepetten nézett a feleségére, majd elismerően bólintott. Több mint egy órát ültek vendégségben, míg meg nem érkezett Nasztya.
— Na, Tamara Sztyepanovna, mennünk kell — pattant fel Aszja, gyorsan felkapta a kabátját. — Kirill, teljesen elfelejtettük, még dolgunk van.
Kirill bólintott, elköszönt mindenkitől, és beszálltak a kocsiba. Hazafelé hallgattak. Otthon viszont Aszja szélesen elmosolyodott.
— Megoldottam a problémáinkat.
— Melyiket? Lemaradtam valamiről?
Aszja elővette a táskájából a pénzkötegeket. Az arcán boldog mosoly ült.
— Elég lesz, hogy kifizessük a jelzálogot.
— Mit csináltál?
Kirill megragadta Aszja csuklóját. Azonnal megértette, hogy a pénzt az anyja táskájából vette ki.
— Egyáltalán mivel gondolkodtál? Mire való a fejed?
Aszjának eszébe sem jutott félni. Dacosan nézett a férjére.
— Azt tettem, amit helyesnek tartottam! Ha te nem tudod, másokat se akadályozz!
— Te…! — kiáltotta, és hirtelen elengedte a csuklóját.
A zsebében rezegni kezdett a telefon. A férfi elővette, a kijelzőre pillantott és elmosolyodott.
— Elégedett vagy? Tessék, magyarázkodj te!
— A te anyád, mondd meg neki, amit akarsz — Aszja elfordult, úgy tett, mintha semmi köze nem lenne hozzá.
— Anya, mi történt? — Kirill felvette a hívást.
— Történt… Kiderült, hogy a bank pénztáránál tényleg csalók dolgoznak, nem az egész összeget adták oda…
— És a biztonsági szolgálat többé nem fog hinni nekem, azt mondják majd, hogy én vettem el a pénzt…
— Anya… — kiszáradt a torka.
— Alig mentetek el, visszahívott az ingatlanos, azt mondta, holnap megnézzük a lakást, ami tetszett nekünk, és az üzletet rögtön el is intézhetjük.
Megszámoltam, és hiányzik. Úgy látszik, teljesen megöregedtem…
Aszja mindent hallott, kiragadta a telefont a férje kezéből.
— Tamara Sztyepanovna, ne hibáztassa magát. Készek vagyunk segíteni, odaadjuk a szükséges összeget, de csak kamatra.
— Nem-nem, erről szó sem lehet. Nem tudnék ennyit visszaadni. Köszönöm, Aszja, majd kitalálok valamit.
Aszja bontotta a hívást, és elégedett arccal a férjére nézett.
— Na látod, ennyi volt, te meg féltél. Készülj, menj a bankba, zárd le a jelzálogot!
Kirill nem ment a bankba. Elvette a pénzt a feleségétől, megszámolta. Szép összeg volt, de a jelzálog lezárására nem elég.
Két érzés küzdött benne: visszavigye a pénzt az anyjának, vagy tartsa meg maguknak.
Valahol mélyen azért kicsit bántotta, hogy az anyja csak a húgának segít, akinek van vőlegénye, akinek két keze-lába van, és teljesen képes saját magát eltartani.
A férfi egész éjjel nem aludt, de meghozta a döntését.
— Vegyél ki szabadságot a munkahelyeden, elmegyünk a tengerhez.
— Mikor? — Aszja szeme felcsillant.
— Rögtön a húgom esküvője után, csinálunk magunknak egy kis nászutat, még ha késve is.
Aszja a férje nyakába csimpaszkodott. Végre az ő oldalán áll, megértette és elfogadta őt!
Az esküvő szerényen zajlott, a vendégeket az anyakönyvi hivatal után a lakásban gyűjtötték össze. Nem is voltak sokan: a vőlegény szülei, Aszja Kirillel és az anya.
A vőlegény szülei nem maradtak sokáig, elköszöntek és elmentek. Aszja és Kirill is készülődni kezdtek, Tamara Sztyepanovna kikísérte őket.
— Aszja, te menj csak, nekem még beszélnem kell a fiammal — mondta búcsúzóul az anyós.
Aszja kiment, és sokáig várakozott az utcán. Kirill csak harminc perc múlva jött ki, vörösen, mint a paradicsom.
— Mi történt? — nézett rá Aszja.
— Anya mindent tud, szégyen! — saját magát gyűlölte, nem a feleségét.
Szégyellte magát az anyja előtt, és most azt sem tudta, hogyan nézzen a szemébe.
Csendben mentek. Kirill megállt egy utazási irodánál, és visszaváltotta a jegyeket. A feleségével csak otthon beszélt.
— Tessék a pénz, erre volt szükséged, vidd.
— Mi történt? Hiszen készültünk…
— Én veled ebből a pénzből sehová nem megyek, és nem is költöm el. Vidd a pénzt, a holmidat, és menj el.
Kirill kiment az utcára, hogy ne beszéljen tovább a feleségével, a fejében az anyjával folytatott beszélgetés forgott…
…— Kirill, bocsáss meg, hogy nem vettem neked lakást — mondta az anyja. — Tudom, milyen nehéz volt neked, és a feleséged sem egyszerű, elég követelőző.
Nasztyának az anyja végül vett egy lakást, egy egyszobásat a város szélén.
— Anya, mire jó ez a beszéd? Minden rendben! — Kirill átölelte az anyját, de az elhúzódott.
— Beszélnünk kell. Pontosabban korábban kellett volna beszélnünk, de most mondom el.
Mindent tudok a pénzről. Te megmentettél a csalóktól, Aszja pedig kivette a pénzt a táskámból.
Voltam a bankban, visszanéztük a kamerákat, majdnem feljelentést tettem… Aztán rájöttem, hogy Aszja volt. És te bizonyára ezt is tudod.
Nem tettem feljelentést, megsajnáltalak. Csak az a kár, hogy két lakást akartam venni. A sajátomat kisebbre cserélni egy egyszobásra, és neked is hozzátenni a lakásodhoz.
Azt gondoltam, majd kiadjátok, lesz plusz bevétel, gyerekeket szültök, gyorsabban kifizetitek a jelzálogot… De ti úgy döntöttetek, hogy a pénzt a magatok módján használjátok fel.
Ráadásul így… Ne aggódj, nem mondtam el senkinek… Senki sem fogja megtudni. De a feleségedet többé nem akarom látni a házamban. Téged sem.
— Anya, bocsáss meg — Kirillnek rettenetesen szégyenkeznie kellett.
— Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem a húgodtól. Azt sem tudtad, hogy neked is jutott volna lakás. A saját testvéredet raboltad ki. Ez aljas és alacsony dolog.
Ő nem fog róla tudni, maradjon a te lelkiismereteden. A pénzt nem kell visszaadnod, tekintsd ezt az én hozzájárulásomnak a jövődhöz…
…Kirill nem tudta, mit tegyen ezután. Visszament, a felesége még mindig a kanapén ült, a pénzt nem vitte el, a holmiját sem pakolta össze.
— Én ezt nem akarom… — suttogta.
— Amikor elvetted a pénzt, akartad. Mi változott?
— Miért teszel engem bűnössé, te sem utasítottad vissza, és az anyukádnak sem mondtad el!
— Anya el akarta cserélni a lakását, hozzátenni, és nekünk is venni egyet — mondta csak szomorúan. — Most már nem akar látni minket.
Kirill és Aszja még sokáig veszekedtek a pénz miatt, végül elváltak.
Nem hozott nekik boldogságot. Kirill még mindig reméli, hogy sikerül helyrehoznia a kapcsolatát az anyjával.
