Irina leszállt a vonatról, és körülnézett. A férje, Oleg sehol sem volt. Senki sem várta…
– Nem szakadt volna meg a munkában – gondolta. – Igazán kijöhetett volna az állomásra!
Irina elővette a telefonját a táskájából, és felhívta a férjét. Oleg azonban valamiért nem vette fel…
Irina felsóhajtott, felvette a bőröndjét, és hazament.
Saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, és meglepetten megdermedt. Az előszobában a polcon nem volt férficipő!
Irina értetlenül bement a szobába, és hirtelen egy cetlit vett észre az asztalon. Elolvasta, és a döbbenettől szinte le kellett ülnie.
Irina leszállt a vonatról, és még egyszer, a biztonság kedvéért körülnézett.
Nem, a férje sehol sem volt, senki sem várta…
– Nem szakadt volna meg a munkában – gondolta. – Igazán kijöhetett volna az állomásra!
Irina elővette a telefonját a táskájából, és még egyszer megpróbálta felhívni a férjét.
De ő valamiért nem válaszolt…
Irina felsóhajtott, felvette a bőröndjét, és a taxi felé indult.
Gyorsan hazaért. Amikor nem látta a férje autóját az udvaron, kissé meglepődött.
Még korán volt, Olegnek otthon kellett volna lennie.
– Talán elindult elém az állomásra, és elkerültük egymást? – gondolta az asszony.
Irina saját kulcsával kinyitotta az ajtót, és döbbenten megdermedt. Az előszobai polcon egyetlen pár férficipő sem volt!
Irina értetlenül bement a szobába, és hirtelen egy cetlit vett észre az asztalon. Elolvasta, és a meglepetéstől szinte le kellett ülnie.
„Elmegyek tőled. A holmimat elvittem. A válást benyújthatod te. A lányunk nem tud róla. Oleg” – olvasta Irina.
Háromszor is újraolvasta a szöveget. Lassan kezdte felfogni a leírtak értelmét.
Vagyis amíg ő kiküldetésben volt, a férje nyugodtan összepakolta a holmiját, és elment – magyarázat nélkül, még csak beszélni sem akart vele.
Bár ez nagyon is illett rá…
Irina a karosszék támlájának dőlt. Szeme megtelt könnyekkel.
A lakásban reggeli csend volt, és hallani lehetett, ahogy a konyhában csöpög a víz a hibás csapból.
– Ezt sem javította meg – sóhajtott az asszony. – És mi ez a fény a fürdőszobában?
Irina felállt, és a fürdőszoba felé indult. A villany nem égett, csak a tükör fölötti világítás derengett.
Az egy hónapja vásárolt polc, amelyet már régóta kért, hogy szereljen fel a tükör alá, még mindig a mosógépen állt a dobozában.
Irina a biztonság kedvéért visszament az előszobába, és ellenőrizte az alsó zárat. Az még mindig nem működött.
A könnyei maguktól felszáradtak. Valahogy nem is lepődött meg azon, hogy amíg kiküldetésben volt, a férje semmit sem javított meg, pedig megígérte…
Mit számít – fél éve rossz a zár, már második hónapja nincs rendes világítás a fürdőben, a csap csöpög.
Minekjavítani, ha úgyis el akart menni? Éltek eddig is csöpögő csappal, rossz zárral és szinte világítás nélkül a fürdőszobában – ezután is el fog élni így.
– Biztos így gondolkodott Oleg, miközben összepakolta a holmiját – jutott eszébe Irinának. – Na mindegy…
Az asszony megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni a rossz gondolatokat, majd kezébe vette a telefonját.
– Mihail, nem alszol? – kérdezte vidáman régi ismerősétől, aki néha segített neki az apró házimunkákban: megjavította a postaláda zárját, kicserélte a konyhai kapcsolót, megszerelte az öblítőtartályt, mert a férjének – saját bevallása szerint – soha nem volt ideje. – Jó reggelt, lenne egy kis munka…
– Jó reggelt, Irinácska. Miféle alvás egy öregembernek? – válaszolta melegen a férfi. – Már rég fenn vagyok, mondd, mit kell megcsinálni.
– Megjavítani a csapot, rendbe hozni a világítást és a polcot a fürdőben, és megjavítani… bár inkább teljesen kicserélni mindkét zárat a bejárati ajtón. Ma lehetne a zárakat és amit még sikerül, a többit majd holnap.
– Nahát – lepődött meg a férfi. – Szégyellem megkérdezni, de mi van a férjeddel? – érdeklődött Mihail, mert néha a házigazda is eszébe jutott, hogy ő férfi, és bizonyos dolgokat maga is meg tud csinálni a ház körül.
A zárak cseréje különösen gyanús volt neki.
– A férjemmel? Már semmi! – nevetett pajkosan az asszony.
– Nahát – hümmögött a férfi. – Ej, Irina, ha fiatalabb lennék, még udvarolnék is neked. De van egy szomszédom, még fiatal, dolgos ember. Bemutatlak neki. A felesége elhagyta valami divatos edző miatt. A gyerekeitek már mindketten felnőttek, élhetnétek egymásnak és örülhetnétek az életnek.
– Isten ments! – nevetett Irina. – Mit ártottam én neked? Hadd éljek végre nyugodtan. Épp csak megszabadultam az egyiktől, te máris egy másikat akarsz rám sózni.
– Egyedül azért mégiscsak szomorú – hozta fel érvként Mihail.
– Még fel sem ocsúdtam igazán, hogy végre szabadon lélegezhetek, nemhogy még szomorkodjak. Szóval egy óra múlva várlak – jelentette ki Irina, és bontotta a vonalat.
Amíg Mihail a rábízott feladatokat végezte, Irina úgy döntött, mégis ellenőrzi a gyanúját, és felhívta egy jó ismerősét, aki a férjével ugyanannál a cégnél dolgozott.
Kiderült, hogy Olegnek közönséges viszonya volt egy egyedülálló nővel – valamivel negyven fölött járt, persze már nem fiatal, de egy kötelezettségektől mentes ötvenkét éves férfinak teljesen megfelel.
A nőnek nincs gyereke, férjnél sem volt soha, viszont saját, csinos kis lakása van.
Tulajdonképpen Irina mindent megtudott, amit tudnia kellett.
– Ugyan miért kellene ezen bánkódni? – idézte fel régen elhunyt nagymamája kedvenc mondását, majd elindult, hogy ellenőrizze, vajon mindent elvitt-e az ő Olegje.
Amit talált, gondosan egy fehér zacskóba tette. Ugyanoda került a bekeretezett fénykép is, amelyen a férje – immár volt férje – büszkén pózolt egy luxushajó fedélzetén.
– Okszanka, menjünk el ma este valahová. Együnk valami finomat, és beszélgessünk egy jót – javasolta Irina régi barátnőjének, miután felhívta.
– Van valami különleges alkalom? – kérdezte az.
– Még milyen! – válaszolta Irina sejtelmesen.
– Most már felcsigáztál – nevetett Okszana. – Mondd, hol és mikor találkozunk…
…
Mihail éppen estefelé fejezte be a munkát. Mindent rendesen megcsinált. Miután megkapta a fizetségét, elégedetten elmosolyodott.
– A fürdőszobával holnap végzek, de egyébként, Irina, ha bármi kell, azonnal hívj, mindent gyorsan megcsinálok.
– Rendben, Mihail, köszönöm! – mondta őszinte hálával a háziasszony. – Légy szíves, ha elmész a szemetes konténer mellett, dobd ki ezt – és átnyújtotta neki a fehér zacskót.
Miután kikísérte Mihailt, Irina éppen fel akarta hívni a lányát, de meggondolta magát.
– Egyelőre nem mondok nekik semmit… Szombaton majd elmegyek hozzájuk látogatóba, hiszen nem hiába hoztam az ajándékokat – annyi mindent vettem az unokámnak, és a vejemről sem feledkeztem meg. Majd akkor mindent elmesélek. Ma viszont ünnepelni fogok! – döntötte el Irina.
Már nem sok idő maradt az Okszanával való találkozásig.
Irina elővette a kedvenc pezsgőjét, és töltött egy keveset a pohárba.
Elgyönyörködött a színében, élvezettel beszívta a telt aromát, majd kissé mosolyogva magasba emelte a poharat, és így szólt:
– Az új, szabad életre – tele szép meglepetésekkel és csodálatos pillanatokkal! 🍾
