– Anya, úgy döntöttünk, összeházasodunk.
– Gratulálok… Mikor lesz az esküvő?
– Hát, egyelőre nem tudjuk. Először a lakhatást kell megoldanunk… De az árak harapnak.
– Anya, mi lenne, ha Szvetlánával a te lakásodban laknánk?
– Hogyhogy laknátok? Ott bérlők vannak.
– Akkor tedd ki őket. Bontsd fel a szerződést.
– Gyenyisz, ők pénzt fizetnek nekem! Abból élek!
A fiú zavarba jött.
– Anya, de hát te a nyaralóban laksz. Neked nem kell sok.
– Kell nekem gyógyszerre, tűzifára, ételre! Minden pénzbe kerül.
A fiú felállt az asztaltól.
– Értem… Tudod, hogy lakás nélkül az esküvő akár el is maradhat?
Larissza a nyaraló konyhájában ült, és a bérlőktől kapott pénzt számolta. Tizenkétezer hrivnya.
Ebből öt élelmiszerre, három tűzifára a nyaralóba, kettő gyógyszerre, a többi megélhetésre. A költségvetés éppen hogy kijött, de kijött.
Miután három évvel ezelőtt megözvegyült, úgy döntött, kiköltözik a nyaralóba. A házat a szüleitől örökölte, elhagyatottan állt. Az utolsó megtakarításait felújításra költötte, leszigetelte, bevezette a vizet. Egészen jól sikerült. A városi egyszobás lakását pedig kiadta.
Jó bérlőket fogott ki. Egy házaspárt, mindketten dolgoznak, időben fizetnek, nem zajonganak. Larissza nyugodtan aludt, tudva, hogy most már stabil jövedelme van.
A fiának, Gyenyisznek mesélt erről a rendszerről. A fiú bólogatott, mondta, hogy az anyja ügyes, mindent jól csinált.
Ő maga bérelt szobákban lakott, alkalmi munkákból tengődött. Hol taxizott, hol irodában ült, aztán megint taxizott. Folyton azt ígérte, hogy mindjárt beindul, saját vállalkozást nyit.
Az anya segített, amennyire tudott. Hol kétezerrel dobta meg a lakbérre, hol hárommal ételre. Gyenyisz hálásan elfogadta, és azt mondta, hamarosan ő is segíteni fog az anyjának.
Aztán elhozta a menyasszonyát a nyaralóba.
Szvetlána csinos, huszonnyolc év körüli lány volt, egy szépségszalonban dolgozott adminisztrátorként. Élénken beszélt, mosolygott. Larissza megterítette az asztalt, teát főzött, elővette a saját lekvárját.
– Anya, úgy döntöttünk, összeházasodunk – mondta a fia.
Az asszony megörült. Végre a fia megkomolyodott, családot alapít.
– Gratulálok nektek. Mikor lesz az esküvő?
– Hát, egyelőre nem tudjuk. Először a lakhatást kell megoldanunk – nézett Szvetlána a vőlegényére.
– Arra gondoltunk, bérelünk lakást – tette hozzá Gyenyisz. – De az árak harapnak.
– Igen, a bérlés most drága – értett egyet Larissza.
A fiú hallgatott, majd mintegy mellékesen odavetette:
– Anya, mi lenne, ha Szvetlánával a te lakásodban laknánk? Neked úgyis mindegy, ki lakik ott. Nekünk meg olcsóbb lenne.
Az asszony letette a bögrét.
– Hogyhogy laknátok? Ott bérlők vannak.
– Akkor tedd ki őket. Bontsd fel a szerződést.
– Gyenyisz, ők pénzt fizetnek nekem! Abból élek!
– Mi is fizetünk majd.
– Mennyit?
A fiú zavarba jött.
– Amennyit tudunk. A rezsit biztosan álljuk.
A bérlők tizenkettőt fizetnek neki. Ha ez a pénz nem lesz, miből él majd?
– Gyenyisz, nekem a teljes összeg kell. Nem veszíthetem el a bevételemet.
– Anya, de hát te a nyaralóban laksz. Neked nem kell sok.
– Kell nekem gyógyszerre, tűzifára, ételre! Minden pénzbe kerül.
– Majd segítünk, amikor mi is talpra állunk – szólt közbe Szvetlána. – Hiszen egy család leszünk.
Larissza a leendő menyére nézett, és megértette, hogy a lány nem készül fizetni semmit. Egyszerűen ingyen lakást akar.
– Fiam, ott szerződésem van. Nem tehetem ki csak úgy az embereket.
– Anya, ez a te lakásod. Ha akarod, kirakod őket.
– De én nem akarom. Jó bérlők, rendesen fizetnek.
Gyenyisz elkomorodott.
– Vagyis idegenekben jobban bízol, mint a saját fiadban?
– Nem bizalomról van szó. Pénzről van szó!
– Pontosan. Pénzről. A saját gyerekeden akarsz keresni?
– Nem keresek a gyerekemen. Egyszerűen nem adhatom oda ingyen a lakást.
– Miért ingyen? Mondtuk, hogy fizetjük a rezsit.
– Az kevés.
A fiú felállt az asztaltól.
– Értem. Szóval az anya nem segít a fiának. Köszönöm, hogy tisztáztad!
Elmentek. Larissza egyedül maradt, és a félig megivott teát nézte. A beszélgetés kellemetlen utóízt hagyott maga után.
Másnap Szvetlána telefonált.
– Larissza Petrovna, beszélni szerettem volna. Tudja, hogy lakás nélkül az esküvő akár el is maradhat?
– Miért?
– Hát hogy élnénk? Egy bérelt szobában? Az nem komoly.
– Sok család bérelt lakással kezdi.
– Sokan, de nem mi. Gyenyisz megígérte, hogy lesz sajátunk!
– A „saját” az az enyém?
– De hát úgyis ráhagyja majd örökségül.
Larisszát megdöbbentette ez a pimaszság.
– Lehet, hogy ráhagyom. De amíg élek, a lakás az enyém! És a bevétel is belőle.
– Maga önző – a lány letette a telefont.
Az asszony a kezében tartotta a telefont, és azon gondolkodott: mióta tartják a gyerekek önzőnek a szüleiket azért, mert azok nem adják oda minden vagyonukat még életükben?
Gyenyisz naponta hívta. Hol kérlelte, hol manipulálta.
– Anya, te mondtad, hogy a jövőre gyűjtesz. Miféle jövő az, ha a fiadnak nincs tető a feje fölött?
– Van tetőd. A bérelt szoba.
– Az nem az én tetőm.
– És az én lakásom sem a tied.
– De az lesz. Utánad.
– Gyenyisz, ne temess el idő előtt!
– Nem temetlek. Csak tényeket mondok. Te a nyaralóban laksz, a lakás üres.
– Nem üres! Emberek laknak ott és fizetnek!
– Idegen emberek!
– Fizetőképes emberek!
A fia nem hagyta abba. Rokonokat is bevont, akik telefonálni kezdtek, és győzködték, hogy segítenie kell a „gyereket” talpra állni.
– Lara, hadd lakjon már a fiú. Hiszen nősülni akar.
– Hadd nősüljön. Nem vagyok ellene.
– És hol fognak lakni?
– Kibérelnek egy lakást.
– Minek bérelni, ha neked van sajátod?
– Mert bevételt hoz.
– Akkor a bevétel fontosabb, mint a fiad?
Larissza belefáradt a magyarázkodásba. Tudta, hogy a rokonok szemében kapzsi anyának tűnik, aki idegenektől kapott pénzért feláldozza a saját fia boldogságát.
De azt is tudta: ha Gyenyisz a menyasszonyával beköltözik, soha nem fognak kiköltözni. Ingyen fognak élni, ígérgetik majd a fizetést, de nem fizetnek. Ő pedig ott marad a nyaralóban jövedelem nélkül, visszatérési lehetőség nélkül a városba, ha az egészsége cserbenhagyná.
A nyaraló nyáron szép volt, de télen az élet ott próbatétellé vált. Fűteni a kályhát, fát hordani, három kilométert gyalogolni a boltig. A városi lakás volt a tartalék repülőtere, a biztosítéka arra az esetre, ha az egészsége megrendül.
Ekkor a barátnője mesélt egy véletlenül hallott beszélgetésről.
– Lara, a te Gyenyiszed egy kávézóban ült a barátaival. A szomszéd asztalnál voltam. Hallom, mondja: „Most rábeszélem anyut, és lesz saját lakásunk bérlet nélkül.”
Larissza úgy érezte, mintha valami elszakadt volna benne. Tehát már eleve nem akart fizetni. Csak el akarta foglalni a lakást, és kész.
Felhívta a fiát, és megkérte, hogy jöjjön el.
Gyenyisz egyedül jött, menyasszony nélkül. Leült az anyjával szemben, várta, hogy az beadja a derekát.
— Gyenyisz, hadd mutassak neked számokat.
Az asszony elővette a füzetét, amelyben a kiadásait vezette.
– Nézd. A nyaraló: tűzifa havi kétezer, villany másfél, élelmiszer nyolc, gyógyszerek négy, internet és telefon három. Összesen tizennyolc és fél. A városi lakás: rezsi ötezer, közös költség ezer. Összesen hat. A teljes kiadás huszonnégy és fél ezer. A bérlők huszonkettőt fizetnek. Kettő és fél hiányzik, amit a nyugdíjból kell kipótolnom.
A fiú hallgatott.
— Ha beköltözöl, és csak a rezsit fizeted, az ötezer. Nekem maradna a tizennégyezeres nyugdíj. Amiből tizennyolc megy a nyaralóra. Érted a matematikát?
— Értem.
— Akkor magyarázd meg, hogyan fogok élni.
– Hát, meghúzod a nadrágszíjat.
Larissza a fiára nézett.
– Meghúzom a nadrágszíjat. Hatvanöt évesen. Beteg ízületekkel és magas vérnyomással. Hogy te ingyen lakhass.
– Nem ingyen. Fizetem a rezsit.
– Az nem bérleti díj. Az az én jótékonyságom.
– Az anyám vagy. Kötelességed segíteni.
– Egész életemben segítettem. Most nekem kell a stabilitás.
Gyenyisz felállt.
— Szóval megtagadod.
– Nem tagadom meg. Kompromisszumot ajánlok. Béreljétek ki a lakást önköltségi áron. Fizess nekem huszonkettőt. Egyéves szerződést kötünk. Ezalatt az év alatt gyűjtsetek a menyasszonyoddal másik lakásra.
— Huszonkettőt? Hiszen ez piaci ár.
— Ez az az ár, amit elveszítek, ha neked adom a lakást.
— Vagyis rajtam akarsz keresni.
— Nem veszíteni akarok. Óriási a különbség.
A fiú felkapta a kabátját.
– Kapzsi vagy. Azt hittem, szeretsz, de te csak a pénzre gondolsz.
– Én a túlélésre gondolok. Te meg az ingyenélésre.
– A fiad vagyok.
— Aki az utolsót is ki akarja préselni az anyjából.
Gyenyisz becsapta az ajtót, és elment.
Egy hét múlva felhívta, és közölte, hogy az esküvő elmarad. Szvetlána nem akar férjhez menni, amíg nincs megoldva a lakáskérdés.
Larissza számított rá, hogy a fia őt fogja hibáztatni. Így is lett.
– Elégedett vagy? Tönkretetted a családomat!
– Én semmit nem tettem tönkre. Csak nem adtam oda a lakást.
– Ami úgyis az enyém lesz.
– Majd. De amíg élek, az enyém.
Abbahagyta a telefonálást, nem jött látogatóba. Ünnepekkor sem köszöntötte.
Larissza továbbra is kiadta a lakást, megkapta a pénzt, élt a nyaralóban. De ez nem hozott örömet. A telefont nézte, és a fia hívását várta. Nem jött.
A barátnői azt mondták, jól tette. Hogy nem szabad mindent odaadni a gyerekeknek, magára is kell gondolnia. De valahogy ezek a szavak nem könnyítettek a szívén.
És önök mit gondolnak, helyesen cselekedett, vagy túl messzire ment? Írják meg a véleményüket kommentben, és nyomjanak egy lájkot!
